| |
Jenny hits the charts on Roots Music Report
Dagensskiva.com
Swedish Blog
Rock Times Denmark
De Canadese Jenny Gunn heeft een
wonderlijke plaat, getiteld One Thousand Words (eigen beheer), afgeleverd. Laat u door dat ‘wonderlijk’ niet afschrikken.
De muziek in de 10 nummers is namelijk niet ontoegankelijk. "De muziek in de 9 nummers" is een betere zinsnede want
in 1 liedje, Bigger Faster Stronger, wordt geen muziek gemaakt. Het is een gesproken gedicht, met slechts het waaien van de
wind als begeleiding. Dat bedoel ik dus met wonderlijk. Zoals ook de fluit in het openingsnummer een beetje vreemd, maar wel
lekker is. Gunn besteedt veel aandacht aan haar teksten en die zijn ook zonder uitzondering zeer de moeite waard. De muzikale
aankleding van de liedjes is smaakvol en verzorgd. Qua stem doet Gunn soms denken aan Rickie Lee Jones en qua timing aan iemand
als Melanie. One Thousand Word is een daarmee een mooi luisterplaatje in het hedendaagse folkgenre. (Hugo Vogel)
The Canadian Jenny Gunn have a marvellous plate, entitled One Thousand Words (own management), delivered. You let
through that `do not deter marvellous. The music in the 10 numbers is, as it happens, not inaccessible. The music in 9 the
numbers is a better sense cut because in 1 song, Bigger Faster Stronger, no music is made. It has been spoken stopped, with
only blowing wind as accompaniment. That means I therefore with marvellous. As also the flute in the opening number a beetje
is strangely, but nice. Gunn give much attention on its texts and that is also without exception very worth it. The musical
furnishing of the songs has been looked after tastefully and. With regard to voice Gunn do think sometimes of Rickie Lee Jones
and with regard to timing of someone as Melanie. One Thousand become
with that a beautiful lustre blade in the contemporary folkgenre is. (Hugo Vogel) 
www.rootstime.be
"One Thousand Words" van Jenny Gunn wordt opgedragen aan haar vader die haar een
gitaar gaf toen ze 13 werd samen met de dromen van een dromer en aan haar moeder die haar het leven gaf. Deze hoesnota’s
illustreren de verbondenheid van de zangeres met haar roots, die ergens in een klein dorpje in het Canadese Ottawa Valley
liggen. Haar hele jeugd bracht ze door tussen muzikanten die in de studio onder haar slaapkamer kwamen oefenen en opnemen.
Er hoeft dus niet zo ver gezocht te worden naar de muzikale invloeden die haar eigen toekomstige carrière bepaalden.
Ze was gewoon voorbestemd om songschrijver te worden en dat heeft ze nu verzilverd door tien van die afgewerkte producten
op een eerste cd op te nemen. Hoewel ze niet allemaal gezongen zijn want "Bigger Faster Stronger" is een gesproken
rijmpje dat ze declameert alsof ze een sprookje vertelt aan haar kinderen. "Daffodil Girl" en "Hi Heels"
zijn typische gitaarsongs waarbij de stem van Jenny Gunn sterke gelijkenissen vertoont met die van Natalie Merchant. Het stemgeluid
van die Canadese 10.000 Maniacs-zangeres is nog duidelijker aanwezig in "Rem Man" en dat mag als een compliment
gezien worden omdat het erg aangenaam luisteren is naar die mooie stem. Ondanks het feit dat ze nooit een muzikale opleiding
genoten heeft ontstonden de liedjes haast automatisch door het uitproberen van diverse akkoorden op de gitaar en er dan later
een melodielijn bij uit te werken. Deze manier van werken geeft een speciaal cachet aan haar liedjes die altijd een beetje
onconventioneel maar net daardoor origineel van opbouw zijn. De liedjesteksten zijn verhalen die vanuit haar gedachten ontsproten
zijn tijdens de afgelopen jaren en nu een finale bestemming hebben gekregen op deze plaat. Muzikale ondersteuning bij de opnamen
van dit album kreeg ze van enkele gevestigde waarden in de Canadese muziekgeschiedenis zoals Errol Francis op gitaar en bas
en ook de producer van het album, Glenn Woods op keyboards, Mike Martell op drums en Robbie Anderman die fluit speelt op o.a.
"Daffodil Girl". Vooral het orgel van Woods neemt af en toe een vooraanstaande rol in op enkele nummers zoals "Sam"
en "Sound Man". Mijn persoonlijke favoriet op "One Thousand Words" is het nummer "Storm", een
knap opgebouwde song met heel wat geluidseffecten. Deze hele cd is een genietbaar luisterplaatje van een zangeres die nog
veel in haar mars lijkt te hebben. Ze werkt momenteel hard aan de songs voor een opvolger die al het goede van hierboven zal
komen te bevestigen. Wij kijken er alvast naar uit. (valsam)
"One Thousand Words"
by Jenny Gunn is dedicated to her father who gave her a guitar when she was 13 along with the dreams of a dreamer and her
mother who gave her life. This hoesnota's illustrate the relationship of the singer's roots, which somewhere in a
small village in Canada's Ottawa Valley. Her whole childhood brought them between musicians in the studio under her bedroom
were practicing and recording. There does not so far-fetched to be the musical influences that her own future career determined.
She was just destined to be songwriter, and that she has now redeemed by ten of those finished products on a first album to
incorporate. Although they are not all sung want "Bigger Faster Stronger" is a spoken rijmpje that they declameert
as if they were a fairy tale tells her children. "Daffodil Girl" and "Hi Heels" are typical gitaarsongs
where the voice of Jenny Gunn strong similarities to that of Natalie Merchant. The voice of those 10,000 Maniacs-Canadian
singer is still clearly present in "Rem Man" and this must be seen as a compliment because it is very pleasant to
listen to that beautiful voice. Despite the fact that she never had a musical education has created the songs almost automatically
by trying various chords on the guitar and then later with a melody from work. This way of working gives a special cachet
to its songs always a little unconventional but just this original building. The lyrics are stories that sprung from her thoughts
during the last few years and now have been given a final destination on this album. Musical support for the recording of
the album got them from some established values in Canadian music history as Errol Francis on guitar and bass and also the
producer of the album, Glenn Woods on keyboards, Mike Martell on drums and Robbie Anderman who plays flute ao "Daffodil
Girl". Especially the organ of Woods occasionally takes a leading role in a few songs such as "Sam" and "Sound
Man". My personal favorite on "One Thousand Words" is the song "Storm", a clever song built up with
a lot of sound effects. This entire CD is an enjoyable luisterplaatje of a singer that much in its march seems to have. She
is currently working hard on the songs for a successor who, above all the good will come to confirm. We look ahead to there.
(Valsam) Die kanadische Liedermacherin Jenny Gunn hat mit „One thousand Words“ ihr Debütalbum herausgegeben.
Gunn singt zehn Eigenkompositionen, spielt dazu die Akustikgitarre und wird von einigen sehr guten Studiomusikern begleitet:
Errol Francis (Bass, Gitarren und Perkussion), Glenn Woods (Keyboards), Mike Martel (Drum Kit) und Robbie Andermann (Flute).
Die Flöte eröffnet auch den musikalischen Reigen auf meinem Lieblingsstück „Daffodil Girl“,
einem wunderschönen Song, bei dem Gunns Gesang eingebettet ist in deren sanften Klang. Dazu gibt es stille Gitarren-,
Bass und Perkussions-Töne. Das Album brilliert vor allem mit stillen schönen Liedern und einfachen aber wirkungsvollen
Arrangements. Manchmal scheint jedoch das Temperament mit Gunn durchzubrechen und dann gibt es etwas rockigere Töne zu
hören wie bei „Rem Man“ oder „Storm“. Wobei jedoch vor allem der Gesang an Intensität zunimmt
und gemeinsam mit Bass und Schlagzeug den Rhythmus beschleunigt. Die Texte sind in erster Linie poetisch, Gunn legt mehr Wert
auf die Sprache als auf gewichtige Aussagen, was auch perfekt zu ihrem Musikstil passt.
Gunns Erstlingswerk macht Lust
auf mehr, da taucht eine neue sehr eigenwillige und talentierte Musikerin in der kanadischen Szene auf. Sie hat eine einprägende
Stimme und schreibt außergewöhnliche Songs.
The Canadian Liedermacherin Jenny Gunn published Words “their debut album with „One thousand. Gunn sings ten
self-compositions, plays in addition the acoustic guitar and by some very good studio musicians is accompanied: Errol Francis
(bass, guitars and Perkussion), Glenn Woods (key board), Mike Martel (around it kits) and Robbie other man one (flood). The
flute open also the musical round dance on my piece of favourite „Daffodil Girl “, a beautiful song, with the
Gunns singing is embedded in their gentle sound. In addition there are quiet guitar, bass and Perkussions tones. The album
brilliert particularly with quiet beautiful songs and simple however effective arrangements. Sometimes however the temper
with Gunn seems to break through and then gives it somewhat rockigere tones to hear as with „rem one “or „Storm
“. Whereby however above all the singing at intensity increases and together with bass and Schlagzeug the rhythm accelerated.
The texts are primarily poetic, Gunn put more value on the language than on weighty statements, which fits also perfectly
its music style. Gunns first work makes desire on more, there emerges a new very self-willed and talentierte musician in the
Canadian scene. It has a stamping voice and writes unusual of song.
Jenny gets a fantastic review by Czékus Mihály in Hungary.
Jenny Gunn: One Thousend Words Azt, hogy milyen nagy szerepe van a szülői inspirációnakegy gyerek fejlődésében, jól példázza a kanadai származású
előadó Jenny Gunn esete is. A 13 éves Jennie azzal a feltétellel kapott egy gitárt
a nagypapájától, hogy azt csak abban az esetben tarthatja meg,
ha megtanul rajta remekül játszani. A gitáros, énekes, dalszerző bemutatkozó
albuma az "One Thousend Words" a kézzelfogható bizonyíték arra, hogy
a hangszer Jenny birtokában maradt… Egyébként a lemez belső
borítóján megemlékezik a nagypapáról, akinek köszönetet
mond az ötletes inspirációért. A lemezfelvétel a Juno díjjal elismert
hangmérnök és muzsikus, Errol Francis vezetésével készült
az Asoma stúdióban (Killaloe, Ontario állam, Kanada). A hanghordozón
10 kompozíció kapott helyet - valamennyit az előadó írta. Amíg
hallgatjuk - a "Rem Man"- től a "They Think"-en keresztül a "Vanessa"-ig
- a kellemes, nagyon szeretnivaló melódiákat és az énekesnő csendes, kedves hangját, úgy érezzük, hogy kifogástalan háttérzene ez. Azonban ezek a dalok sokkal többre érdemesek ennél a szerepnél,
de csak akkor juthatunk el a dolgok közepéig és akkor érezhetjük a dalok
valódi hatását, ha meghallgatjuk és megértjük a verseket is. Ugyanis
a számok szövege sokkal inkább vers, mint egyszerű dalszöveg. Annak
az eldöntése, hogy Gunn költőnek vagy muzsikusnak tehetségesebb nem egyszerű
feladat. A lemez sokadik meghallgatása és a dalszövegek többszöri elolvasása
után sem merek arra vállalkozni, hogy valamelyik mellett pálcát törjek… Gunn minden érzékével tökéletesen elkapja és közvetíti a mi érzékeinknek, kora és korunk lelkének teljességét. Mivel
nem szeretnék minden poént lelőni ezért a repertoárból csak két
dalt emelnék ki. Az egyik a Roibin Anderman éteri fuvolajátékának köszönhetően, egyedi atmoszférájúvá váló "Daffodi Girl", a másik
pedig a "Rem Man", amelyet Mike Martel dobolása tesz különlegessé. Jenny Gunn és a muzsikusai között harmonikus az összhang, nyoma sincs
bármiféle mesterkéltségnek. Igazi csapatmunkával alkotják meg
a csodálatos instrumentális hangzás szövetét. Az albummal
kapcsolatban egyetlen negatívumot lehet csak megemlíteni, mégpedig a produkció
rövidségét, hiszen ezt a szép muzsikát még sokáig el lehetne
hallgatni. De ez a korong hajdan a bakeliteknél egységgé vált 45
percnél is jóval rövidebb. zt,
hogy milyen nagy szerepe van a szülői inspirációnakegy gyerek fejlődésében,
jól példázza a kanadai származású előadó Jenny Gunn
esete is. A 13 éves Jennie azzal a feltétellel kapott egy gitárt a nagypapájától,
hogy azt csak abban az esetben tarthatja meg, ha megtanul rajta remekül játszani. A gitáros,
énekes, dalszerző bemutatkozó albuma az "One Thousend Words"
a kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a hangszer Jenny birtokában maradt…
Egyébként a lemez belső borítóján megemlékezik a nagypapáról,
akinek köszönetet mond az ötletes inspirációért. A lemezfelvétel a Juno díjjal elismert hangmérnök és muzsikus, Errol Francis vezetésével
készült az Asoma stúdióban (Killaloe, Ontario állam, Kanada). A
hanghordozón 10 kompozíció kapott helyet - valamennyit az előadó írta.
Amíg hallgatjuk - a "Rem Man"- től a "They Think"-en keresztül a "Vanessa"-ig
- a kellemes, nagyon szeretnivaló melódiákat és az énekesnő csendes, kedves hangját, úgy érezzük, hogy kifogástalan háttérzene ez. Azonban ezek a dalok sokkal többre érdemesek ennél a szerepnél,
de csak akkor juthatunk el a dolgok közepéig és akkor érezhetjük a dalok
valódi hatását, ha meghallgatjuk és megértjük a verseket is. Ugyanis
a számok szövege sokkal inkább vers, mint egyszerű dalszöveg. Annak
az eldöntése, hogy Gunn költőnek vagy muzsikusnak tehetségesebb nem egyszerű
feladat. A lemez sokadik meghallgatása és a dalszövegek többszöri elolvasása
után sem merek arra vállalkozni, hogy valamelyik mellett pálcát törjek… Gunn minden érzékével tökéletesen elkapja és közvetíti a mi érzékeinknek, kora és korunk lelkének teljességét. Mivel
nem szeretnék minden poént lelőni ezért a repertoárból csak két
dalt emelnék ki. Az egyik a Roibin Anderman éteri fuvolajátékának köszönhetően, egyedi atmoszférájúvá váló "Daffodi Girl", a másik
pedig a "Rem Man", amelyet Mike Martel dobolása tesz különlegessé. Jenny Gunn és a muzsikusai között harmonikus az összhang, nyoma sincs
bármiféle mesterkéltségnek. Igazi csapatmunkával alkotják meg
a csodálatos instrumentális hangzás szövetét. Az albummal
kapcsolatban egyetlen negatívumot lehet csak megemlíteni, mégpedig a produkció
rövidségét, hiszen ezt a szép muzsikát még sokáig el lehetne
hallgatni. De ez a korong hajdan a bakeliteknél egységgé vált 45
percnél is jóval rövidebb. Czékus
Mihály
CANADA
From
one of Canada's and Nashville's favorite songwriters Alan Rhody
"Very different and introspective. I liked
the lyrics very much. I have to admit I'm more used to simpler songs , but found your lyrics very inthralling and expressive.
Keep it up!"
Peace and God Bless. Alan
check out Alan's site his career is incredible!
http://www.alanrhody.com/
UNITED STATES
From "Twang Town" Reviewing the latest in Americana, country, folk, singer/songwriter,
acoustic, blues, and bluegrass.
Reviewed by Jessica Shearer
Jenny Gunn/One Thousand Words Jenny Gunn can be best described as a poet with a guitar. Although her songs are melodic and
catchy at times, she is not a pop musician. In fact, it may even take you a couple of spins to really appreciate her quirky
songcraft. Given the lack of adventurous female singer/songwriters lately (blame it on the music industry that continues to
ignore most everything that isn’t male and angst-ridden), it might be hard to compare Gunn to anybody in the indie scene
at the moment.
Well, that’s certainly welcome considering how much we are in need of original talent. Gunn has her own vision, one that doesn’t compromise
to, or perhaps even mesh with, commercial ideals. On “Daffodil Girl,” Gunn sings, “The powers that be say/Conform/Follow
the norm,” and from the beginning Gunn is standing her ground. Robbie Anderman’s flute gives “Daffodil Girl” a soothing
quality that softens the edges of Gunn’s pointed lyrics. “REM Man” is not about Michael Stipe but rather
escaping through dreams; its downtempo guitars, however, could’ve fit onto R.E.M.’s moodier fare. The spoken word
piece, “Bigger Faster Stronger,” has Gunn continuing to push the envelope of folk music. It’s an acquired taste, but One Thousand Words does stay
with you and is refreshingly left of center from what you normally hear on the radio.
http://twangtown.wordpress.com/
Jenny
Gunn/One Thousand Words Once
in a while you run into an artist that is nearly impossible to categorize. Jenny Gunn is one of them. Taken on the surface,
Gunn can be considered folk, acoustic pop, or even Americana, as in the case of “Sound Man.” However, none of
those labels stick well, and it’s to Gunn’s credit that she is able to shift styles without leaving us totally
confused. Instead of being puzzled by her music, I found myself intrigued by her enigmatic lyrics and playful voice. This is not your meat-and-potatoes unplugged rock.
Gunn likes to experiment with her words and, judging from the title of the CD, she obviously wants you to focus on them. Gunn
can be hilarious as on “High Heels and 17 Floors,” which initially seemed to be about a despondent woman committing
suicide after a broken relationship until it’s revealed it’s a fever dream from a bored, drunken chick. Yes, Gunn’s
subject matter is often out of the ordinary, and bless her for that.
http://ougroundcdreviews.wordpress.com/2008/01/27/singersongwriter-jenny-gunn-is-enigmatic-and-playful-on-new-release/
|
|
